Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2021 Apr. 26 00:00

Huszonnégyezer munkahelyet mentettek meg a beruházások

Jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 56 cég összesen 51 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amelyre 17 milliárd forintnyi támogatást kap a kormánytól, a versenyképesség-növelő programnak köszönhetően. Erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szirmabesenyőben. Ezek a beruházások összesen 24 ezer munkahely megmentéséhez járultak hozzá csak Borsodban.

 

Magyar érdek

 

– A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági válságot is okozott a világban – mondta a tárcavezető. Ennek mindkét aspektusára – az egészségügyire és a gazdaságira is – válaszokat kellett adni, ezért a magyar kormány úgy döntött, mindkét esetben a magyar emberek érdekeit veszi figyelembe – hangsúlyozta az Ongropack Kft. telephelyén.

– Ha nem így tettünk volna, most egészen biztosan nem az ország és a gazdaság újraindításáról beszélnénk – utalt a legutóbbi, pénteken bejelentett adatokra, amikortól 3 és fél millió beoltott van Magyarországon, illetve a hétvégi terasznyitásra. Szijjártó Péter szólt a vakcinabeszerzés hazai sikerességéről is. A jövő héten érkező mintegy 1,5 millió kínai és orosz oltóanyag segítségével hamarosan elérhető, hogy 4 millióan kapják meg legalább az első oltásukat.

 

Sikeres előzés a kanyarban

 

Magyarország újabb beruházási rekordot döntött. Erről is szólt a külgazdasági és külügyminiszter.

– Ha segélyt adtunk volna munka helyett, akkor ma sok száz ezer emberrel többen lennének munkanélküliek. Ha nem indítjuk be a beruházásösztönzési programot, akkor ma nem mondhatnánk el, hogy nagyságrendileg ugyanannyian dolgoznak itthon, mint a világjárvány előtt.

 

– A magyar gazdaság számára a kanyarban előzés manővere sikeres volt – húzta alá Szijjártó Péter, kiemelve, hogy a magyar gazdaság tavaly GDP-arányosan a 11. helyen végzett a világban, az export tekintetében. – Ebben a sikerben a magyarok érdekeit kizárólagosan figyelembe vevő kormányzati döntéseken túl nagy szerepe van a magyar családi vállalkozásoknak – hangsúlyozta a miniszter.

 

Támogatás a beruházásokhoz

 

Az Ongropack Kft. szirmabesenyői telephelyén egy 600 millió forintos beruházást hajtottak végre, amit a kormány 283 millió forinttal támogatott. Az erről szóló oklevelet pénteken adta át a műanyagiparban érdekelt családi vállalkozás képviselőjének Szijjártó Péter.

 

Kovács Ferenc László, az Ongropack Kft. tulajdonosa elmondta, a céget 1993-ban a kazincbarcikai BorsodChemből vásárolták ki. A foglalkoztatottak létszáma 170-ről 275-re nőtt az elmúlt időszakban, így ez a kapacitásnövelő beruházás 275 ember munkahelyét védi meg.

Tizenöt miskolci vállalkozás kap kormányzati támogatást olyan beruházásokhoz, amelyekkel meg tudják védeni a náluk dolgozó emberek munkahelyét. Erről Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszélt. Bejelentette, hogy hamarosan elkezdődik a 26-os számú főút elkerülő útjának kivitelezése, ezzel párhuzamosan pedig a szirmabesenyői körforgalom előkészítő munkái is.

 

Szijjártó Péter pénteken Edelényben is járt, ahol nyomdaipari beruházáshoz nyújtott 100 millió forintos támogatást a kormány. Az Eclipse Print Kft. 200 millió forintos fejlesztésének köszönhetően 64 munkavállaló munkahelyét védi meg a cég Edelényben és Nagytarcsán.

– A kormányzat gazdaságpolitikája bebizonyította, hogy a munkahelyeket megtartó és munkahelyteremtő beruházások jövőt kovácsolnak a cégeknek és a családoknak – mondta Demeter Zoltán országgyűlési képviselő Edelényben.

 

Letették az edelényi iparterület alapkövét

 

Borsod-Abaúj-Zemplénben 10 év alatt 76 százalékkal nőtt a térség ipari teljesítménye, a külföldi beruházók által a hetedik legkeresettebb megyének számít az országban. Az elmúlt hat évben 48 nagy, kiemelt beruházás valósult meg, több mint ezermilliárd forint értékben; jelenleg 24 olyan befektetővel tárgyal a kormány, amelyek Borsod-Abaúj-Zemplént is lehetséges helyszínnek nevezték.

 

Forrás: boon.hu
Petri Nóra

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár